2016. 05. 13.

A menyasszony öccse

- Niall James, azonnal kezdj el készülődni! Nem szeretnék miattad elkésni az esküvőről! – hallottam meg anyu hangját a földszintről, a mai napon már vagy harmadjára. Az ingem, a nadrágom és az öltönyöm élére vasalva várakozott a szekrényre akasztva, a cipőm viszont valószínűleg nélkülem indult el a helyszínre, mert egyiket se találtam meg. Ahogy keresgéltem, kivágódott a szobám ajtaja s anya trappolt be, már kicsinosítva. – Mégis mi a fenét csinálsz? El fogunk késni, csipkedd magad, az istenit!
- Nem találom a cipőm – morogtam, miközben megváltam a melegítőmtől meg a pólómtól. Amikor belebújtam a fekete szövetnadrágba, kirázott a hideg. Kényelmetlen benne ülni, s ha netalántán erekcióm lenne a lakodalomban, még a kezeimmel sem tudnám kitakarni. Ahogy az ing is felkerült, megkötöttem a nyakkendőm és belebújtam az öltönybe. A fürdőbe sietve megigazítottam a hajam, aztán fújtam magamra egy keveset a kedvenc kölnimből. A tükörbe nézve nem kicsit lepődtem meg azon, mennyire jól áll nekem ez a puccos ruházat. Anyu a mellkasa előtt összefont karokkal ácsorgott. Megforgattam a szemem. – Ahelyett, hogy ott állsz… Segítenél megkeresni a topánkáimat? Zokniban mégsem mehetek egy ilyen rangos eseményre…
- Ha nem a nyakadon lenne, már a fejedet is elhagytad volna – sóhajtott fel a nő, miközben benézett az ágy alá. Arca elvörösödött a dühtől, majd egyesével nekem dobta a keresett, olasz bőrcipellőket. Hálásan elmosolyodva nyomtam egy puszit az arcára és miután késznek nyilvánítottam magam, lesiettünk a nappaliba. Apa rosszallóan méregetett. Szégyenlősen elhúztam a számat. – Meglett a cipőm, most már indulhatunk…
Az autóban csak a motor zúgását és a rádiót lehetett hallani, semmi mást. Egyikőnk sem szólalt meg. Anya a dalt dúdolta, apu a kormányon dobolt, én pedig a gondolataimban voltam elmerülve; leginkább a menyasszony öccsére, Zayn-re tudtam gondolni. 
Régen nagyon jóban voltunk, mondani testvéri viszonyban… Most viszont, a köszönésen kívül nemigen álltunk szóba a másikkal. Megváltoztak a nézeteink a világgal szemben; úgy éreztem, nincs közös témánk. Semmiféle téren.
- Nézzenek oda! Milyen csinosak vagytok! – sietett oda hozzánk a boldog anyós, Trisha s egy-egy puszival köszöntött minket. Miután elhúzódott tőlem, meglapogatta a vállam. – Zayn már alig várta, hogy megérkezz. 
Felvontam a szemöldököm. Meglepett, szinte sokkolt ez a mondat. Oké, én is – a szívem legmélyén – vártam ezt a napon, hiszen Doniya-val mindig is jó volt a kapcsolatom. De, hogy az öcsike, aki állandó hangulatingadozásaival olykor kicsapta a biztosítékot nemcsak nálam, de a családjánál is… Megrántottam a vállam. Egye fene, majdcsak nem ugrunk egymásnak ennyi ember szeme láttára – gondoltam s követtem a szüleimet, akik helyet foglaltak az oltár előtt sorakozó székekre. Mielőtt leültem volna, körbenéztem. Az epés megjegyzés már marta a nyelvem. Számomra túl giccses volt a díszítés; mindenhol virágok és gyertyák voltak elhelyezve. Megráztam a fejem és inkább a nadrágomból kiálló cérnaszálra összpontosítottam. Egy rekedtes, ám ismerősen búgó hang megzavart a koncentrációban. 
- Azt hittem, hogy a vőlegény ült le pihenni egy kicsit – röhögött, mire felnéztem rá és egy pillanatra elakadt a szavam. Mintha egy divatmagazin egyik manökenje állt volna előttem. Fél év, ha nem több, mikor utoljára láttuk egymást. Megváltozott. Jó értelemben. Kíváncsi baritonja zökkentett ki merengésemből. – Ennyire azért nem nézhetek ki rosszul.
- A szerénységed a régi, Mr. Tökély – ráztunk kezet; csokoládébarna íriszei az én kékjeimbe fúródtak. Alig tudtam kihúzni a kezemet az övéből, annyira szorította. Párat pislogva megpróbáltam beszélgetést kezdeményezni. – Gyakrabban is jöhetnél a környékünkre, nemcsak akkor, amikor mit tudom én, meghívókat kell szétszórni az ismerősök között.
- Ez alól te sem bújhatsz ki, Nialler. Régen elválaszthatatlanok voltunk, emlékszel? – szemei reményteli csillogását nem tudtam nem észrevenni. Aprót bólintottam, Z ajkai pedig széles mosolyra húzódtak. – Semmi kedvem a hivatalos cécó után itt maradni és bájologni a vendégekkel… Mit szólnál, ha te meg én lelépnénk a rejtekhelyünkre? Van egy kis bepótolni valónk, úgy érzem.
- És mit mondasz a családnak? Bocs, most el kell mennem a gyerekkori haverommal, majd érkezem? Ne hülyéskedj, Zayn! Ha valamit el akarsz mondani nekem, azt tedd meg most – suttogtam, mire a fiú megrázta a fejét. Hitetlenkedve felsóhajtottam. – Ah, oké. Veled megyek. De, ha bajba keveredünk miattad… Én kicsinállak.
- Már most is azt teszed – motyogta, aztán a szája elé kapta a kezét. Azt hittem, először rosszul hallok. – Felejtsd-felejtsd el, amit az előbb mondtam.
- Ebből már nem mászol ki olyan könnyen – ültem le anya mellé, Z pedig lesütötte a tekintetét és előre ment az oltárhoz.

***

A rejtekhelyünk, melyet még kisiskolás korunkban fedeztünk fel, most is ugyanolyan biztonságot nyújtott a számunkra, mint annak idején. Amikor például rossz fát tettünk a tűzre, ide menekültünk a ránk váró büntetések elől. Az utcánktól nem messze lévő rét egyik legnagyobb és legszebb tölgyfáján építettük meg a házat, ami mostanra igencsak szűkössé vált számunkra… Most mégis úgy érzem, nem is lehetnék jobb helyen. 
- Szóval… Mi volt az a kis botlás, amit el kellett volna felejtenem? – kérdeztem kíváncsian. Zayn idegesen az alsó ajkába harapott, aztán megfogta a kezem s összekulcsolta az övével. Tekintetem az arca és a kezünk között cikázott. – Mi…
-  Egy ideje elakartam neked mondani az érzéseimet, de nem tudtam, hogyan kezdhettem volna bele… Aztán jött az esküvő és a lehetőség, hogy újra láthatlak… Úgy izgultam már hetekkel ezelőtt, mint egy kisgyerek karácsonykor – akaratlanul is felkuncogtam, amivel csak még idegesebbé tettem a srácot. Megszorítottam a kezét. – A picsába is, szerelmes vagyok beléd! Nem tudom és már nem is akarom tagadni. 
- Akkor ne tedd – hajoltam közel hozzá s felbátorodva az ajkaira tapadtam. A meglepetés villámütésszerűen érte, először ledermedve fogadta apró puszim. Mikor el akartam húzódni, a tarkóm után kapott és hevesen megcsókolt. Valósággal téptük egymás száját s közben felfedezőútra indultak kezeink is. Az öltönyeink mellénk heveredtek le; Zayn ráérősen látott neki a nyakkendőm kibontásának és az ingem kigombolásának. Csókunktól duzzadt száját a nyakamra tapasztotta, majd lesimította a vállaimról a fehér ruhadarabot. Éhesen végigmért. – Tökéletes vagy, Ni.
- Nálad nem – ráztam meg a fejem, miután én is megszabadítottam az ingétől. Beleszerettem a tetoválásaiba. Mindegyik minta az egyéniségét tükrözte. Mutatóujjammal körberajzoltam a csókos szájat, az angyalszárnyakkal együtt. Z fojtottan nyöszörgött érintésem alatt. – Fogalmam sincs, melyik tetkód tetszik jobban.
- Fogalmam sincs, meddig tudom türtőztetni magam – csatolta ki az övem, amitől felszisszentem. Lehúzta a sliccem s a bokszeren keresztül masszírozni kezdett. Csípőm megemelve nyögtem egyet. – Kis mohó… Nem eshetek neked itt… Meghittebb helyre vágyom…
Zokogni tudtam volna a fájdalomtól és a vágytól, ami a bokszeremben lüktetett. Mielőtt még Zayn visszavette volna az ingét, elkaptam a csuklóját.
- Nem bírok ki még egy utat – szuszogtam rámarkolva a gatyámra. Döntés elé állítottam. Vagy itt tesz magáévá, vagy elvégzem a dolgot a kezemmel…

***

A meghitt hely végül a tölgyfa alatti, vadvirágokkal tarkított terület volt. A madarak vidáman csicseregve repkedtek felettünk, az eget egy-két, kósza bárányfelhő fedte be. Lángoló arcomat Z mellkasán pihentettem, miközben a hasát cirógattam. Kissé feszélyezettnek éreztem magam, hiszen mindössze a zakóink és az ingeink takarták altestünket. 
- Hogy érzed magad? – nyomott egy puszit a hajamba Zayn, majd a derekamra simította a kezét és egy picit megszorította bőrömet. Alsó ajkamba harapva felnéztem rá. – Meglehetősen jól. Te?
- Sosem voltam még ilyen gondtalan és nyugodt – sóhajtott egyet mosolyogva. Viszonoztam gesztusát s egy hirtelen ötlettől vezérelve felültem. A fekete szépfiú szótlanul és áhítattal figyelte, ahogyan a virágokból valóságos koronát kreáltam. Miután kész lett a mű, kuncogva Zayn hajába illesztettem. A szám fülig ért, amikor megláttam. Z már kevésbé volt elragadtatva. – Úgy nézhetek ki most, mint egy hippi, aki éppen Woodstockba tart. Bírom a Beatles-t, de ez túlzás… Nem?
- Szerintem nagyon édes vagy – hajoltam ajkaira, amit másodpercek alatt be is kebeleztem. Sokáig ízlelgettük a másikat, közben újra feltérképeztük kezeinkkel a másik testének minden porcikáját. Alhasam bizsergett; a rám törő, kellemes érzés teljesen a hatalmába kerített. 
Többet éreztem, mint puszta testi kötődés. Jóval többről volt szó. 

Sziasztok!
Sajnos nincs időm a folytatásra, azonban hoztam egy novellát, amit egy versenyre küldtem be nemrég... Enyhe fáziskéséssel vettem észre, hogy megnyertem - úgy 5 perce körülbelül - :3 A beküldött írás témája a természet volt, megpróbáltam törekedni rá, hogy a megadott témában alkossak :) Remélem, elnyeri tetszéseteket ez a kis cukorbomba :D Írjatok és pipáljatok bátran! :) Kellemes hétvégét és jó pihenést kívánok ♥! Pusszpáá evribádii,
Macy

2016. 05. 07.

Nyolcadik fejezet

Zayn nehezen, de tartotta a tempót az előtte futó kutyákkal. Amikor csak tehette, reggeleit egy kiadós kocogással kezdte a kennel melletti erdőben. Nővére ilyenkor kitakarította az edzésre invitált ebek ketreceit, majd megetette a kutyapanzió ottmaradt lakóit. Jonah szorosan nagynénje mellett volt a babakocsiban. Egy percre sem hagyták magára a kisfiút.
Niall egész éjszaka takarított, még az ítéletidő sem zavarta. Miután elhagyta a kennelt, a panzió recepciósánál érdeklődött, hátha ő tud egy eladó, de olcsó és nem túl nagy házat a kennel közelében. A katona egyáltalán nem számított arra, hogy sikerülni fog ilyen hamar otthonhoz jutnia a környéken. A lepukkant, rozoga viskó inkább egy kísértetlakhoz hasonlított, mintsem egy meleg és szeretetteljes helyhez. A falak penészesek, a bútorok kopottak és úgy tűnt, menthetetlenek voltak. Niall-t mindez nem tántorította el a beköltözéstől.
- Csak ki kell pofozni egy kicsit - mondta a viskót kiadó férfi, aki hitetlenkedve figyelte a tengerészgyalogost, amint az felment a verandára és benyitott a házba. Alaposan körbejárta a helységeket, aztán visszament a férfihez. - Kiveszem.
- Van szerszámom meg faanyag, használhatja - kiabálta már a háztól kissé távolabb az ingatlanos, majd nevetve megrázta a fejét. Ni csak beletúrt a hajába. - Kösz!
Aztán minden felgyorsult; a viskó lassan megtelt élettel. Előkerültek a különböző takarítóeszközök és vegyszerek. Colin az ágyon fekve nézte gazdája tüsténkedését. Niall órákig sikálta a padlót, a bútorokat és valójában mindent, amit rútul lelepett a por és a kosz. Az ágyneműhuzatot egy határozott mozdulattal a vízzel és mosószerrel teli lavórba dobta, majd hófehérré varázsolta. Az áporodott szagot tisztább váltotta fel.
Hajnalban került ágyba, mindössze 2-3 órahosszára. Nem jött álom a szemére, mindenáron Zayn közelében akart már lenni. Colin-t magára hagyva felöltözött, rendbe szedte magát s elindult a kennelhez.
Zayn meglepődött, amikor meglátta a szőke hajú férfit. Csakúgy mint tegnap, most is a csatornát bűvölte. Niall egy kalapács segítségével próbálta a helyére bírni a meglazult szerkezeti elemet, ami nagy nehezen, de sikerült neki.
- Nem tudtad, hogy csak fél nyolcra kell jönnöd? - vonta kérdőre Zayn a katonát, aki zavartan fordult a hang irányába. Esze ágában se akart leesni a székről, amin egyensúlyozott. - Nem tudtam aludni. Korán keltem.
A fekete szépfiú lassacskán belátta, hogy Niall-t nem lehet csak úgy lepattintani. Amit egyszer a fejébe vesz, annak úgy kell lennie.
- Pokoli vihar volt, ezt is kitépte - panaszkodott Delilah az útjában heverő fára, miközben a melléképület felé igyekezett, nyomában a szőkeséggel. Niall hümmögött egy sort. - Itt tárolunk mindent.
Liam a tornácon ülve méregette a tengerészgyalogost, aki a ketrecekben csaholó kutyákkal barátkozott. Csodálkozva nézte a vele egyidős srácot. Egy alkalmazottat se látott még ilyen lelkesnek.
- Indulhatunk? - vágódott ki a szúnyogháló; Zayn frissen zuhanyozva libbent ki haverja mellé, aki felvont szemöldökkel tette fel kérdését. - Az ki?
- Csak egy srác, akit Deli vett fel - sietett a kocsija felé. Nem akart Niall-ről beszélni. Még nem is ismeri igazán. - Nem hagysz itt valamit?
- Jaj! - fordult vissza Li a lépcsőhöz. A telefonja kiesett a zsebéből, amikor feltápászkodott a helyéről. Véletlenül sem akarta, hogy Zayn meglássa azokat a képeket, melyek előző este készültek róla és Delilah-ról. Miután bekötötte magát, Z kidugta fejét az ablakot. - Payno, gyere már! Ezeregy dolgom van!
- Jó-jó - vigyorgott szórakozottan Liam, miközben elkapta a feléje repülő puszit. Deli kuncogva figyelte öccse reakcióját, ami egy szemforgatással megtűzött grimasz volt.
Amikor az ütött-kopott furgon ráfordult a földútra, Delilah besietett a házba ebédet készíteni és felügyelni az unokaöccsére. Niall napja igencsak mozgalmassá vált ezután. Takarított, etetett és néhány ebet meg is fürdetett. Az udvar egy árnyékosabb részében letakart traktort is sikeresen beindította, amivel elhúzta az útból a viharral szemben vesztessé vált fát.
Kora délután egy tűzpiros autó jelent meg az udvarban. Ni az iroda felé vette az irányt, ott várta a kocsiból kiszálló nőt. Perrie körbenézett, hátha megpillantja exét vagy annak nővérét, ám nem járt sikerrel. Az irodába benyitva meglepődött a katona láttán. Napszemüvegét a feje tetejére csúsztatta, táskáját pedig az asztalra dobta. Mint mindig, most is kellően odafigyelt a külsejére. Bárhová ment, megadta a módját. Még senki sem látta elhanyagoltan.
- Segíthetek? - kérdezte Niall némi ridegséggel a hangjában. Perrie felvonta a szemöldökét. - Mi a fenét keres itt?
Jonah édesanyja már látta a szőke férfit a városban, még a panzió környékén. A katona ellenszenves volt a számára s ez az érzés nem változott.
- Gond van, hölgyem? - tárta szét karjait Ni. A nő közelebb lépett hozzá. Mit akarhat? - Majd lesz, ha nem felel a kérdésemre.
- Itt dolgozom - mondta értetlenkedve a veterán s bizonytalanul hátrált néhány lépést, amikor Perrie közeledett felé. Jonah anyukája alaposan végigmérte a Niall-t, majd felsóhajtott. - Nem úgy néz ki, mint aki mindig is állatokkal foglalkozott volna. Ahhoz túlságosan kimért és nem is tudom... Nem egy állatgondozó típus.
A szőke katona csak megforgatta a szemét. Perrie egyáltalán nem volt szimpatikus a számára. Sosem szerette, ha ítélkeztek felette vagy ez esetben tipizálták.
- A többiek hol vannak? - terelte a témát Zayn exneje, miközben az ablakhoz sétált. Cipője sarkának hangja visszhangzott a helységben. Ni odafordult hozzá, de nem jópofizásból. - Delilah a házban van, Zayn pedig elment a városba. Üzen neki valamit?
- Mondja meg neki, hogy itt jártam. A fiamat szerettem volna látni - vette magához a táskáját az ifjú anyuka, majd intett egyet és miután becsapta maga mögött az iroda ajtaját, beszállt a kocsijába s elhajtott.
Niall szemei elkerekedtek. Zayn-nek gyereke van? Ráadásul ettől a nőtől?


Sziasztok!
Rettenetesen sajnálom, amiért most hozom csak a folytatást :3 El voltam és jelenleg is el vagyok havazva, hála az év végi hajtásnak :3 Elnézést a rövidke részért, csak ennyit tudtam összehozni :/ Köszönöm az előző fejezethez érkezett 6 kommentárt - Timbókovics Viki, Dorothe Horan, Hegedűs Réka Laura, Roni, E és hermelin817 ♥, és a 6 pipát ♥! Hálás vagyok, amiért a kis kihagyás alatt sem hagytatok cserben ♥ :3 Köszönöm a támogatást ♥! Igyekszem majd hozni a folytatást, de még nem ígérek semmit :3 További jó éjszakát és kellemes hétvégét ♥! Pusszpáá evribádii,
Macy

2016. 03. 06.

Hetedik fejezet

Tanácstalanul és legfőképp értetlenül álltam az irodában. Nem tudtam mire vélni Zayn elrohanását.
- Őrült vagy? - lépett be a helységbe egy barna hajú nő. Zavartan pislogtam. Nem értettem, miért kérdezi. - Az öcsém szerint őrült vagy.
- Nem vagyok - na jó, talán egy picit. Egy olyan férfi csavarta el a fejem, akit csak egy fényképről ismertem. Persze, ezt még nem tudja.
A nő alaposan végigmért, majd hümmögött egyet. Ahogy megtett felém néhány lépést, Colin felült s vicsorogni kezdett.
- Ügyes, talpraesett srácnak tűnsz - szólalt meg a nálam alig néhány évvel idősebb lány. - Mondd csak, miért akar egy ügyes és talpraesett srác ketreceket takarítani?
Colin vakkantott egyet, mire a nő lenézett rá. Nemcsak én, de a kutyám is kezdett nyugtalanná válni.
- Mert nyugis melónak tűnik - válaszoltam kérdésére, miközben zsebre vágtam kezeimet. Lazának kellett mutatkoznom. - Az előző nem volt az.
- Hol dolgoztál? A hivatalban?* - fonta keresztbe karjait a mellkasa előtt. Megráztam a fejem. - A haditengerészetnél.
- Ah, a seregben - bólintott, Colin pedig hangos ugatásba kezdett. Azonnal leintettem. - Hé, fekszik.
Col nesztelenül leheveredett mellém. Zayn nővére a farzsebébe süllyesztette kezeit. Vele többet beszélgettem eddig, mint a testvérével.
- Te képezted ki? - kérdezte kíváncsian, én pedig biccentettem. A nő odajött Colin-hoz, leguggolt és megsimogatta. - Jó kutya vagy.
Miután megbeszéltünk pár fontosabb teendőt, Delilah - mint később bemutatkoztunk egymásnak - utamra bocsátott. Holnaptól kenneltakarító tengerészgyalogos leszek.

Talán fél óra telt el, amióta Niall és Delilah szóba elegyedett az irodában. Egy cseppet sem bántam ezt a kevéske időt, amit egyedül tölthettem a fiammal. Zene volt füleimnek édes nevetése, ami akkor tőrt ki belőle, amikor gügyögtem neki vagy csak egy puszit nyomtam pufók kis arcára.
Karjaimban ringatva Jonah-t léptem ki az erkélyre, ahol belebotlottam a nővérembe. Titokzatos mosolyából nem sok jót következtettem le.
- Hogy koptattad le? - fordultam a mellettem elsuhanó Del után, aki a kennelek felé igyekezett. Haját laza kontyba felkötve látott neki az etetésnek. Remek, ezzel csak az időt s az idegeimet is húzza.
- Övé a munka - nyitogatta ki sorra a kennelajtókat, hogy a kutyák megkapják a vacsorájukat. Örömmel töltött el mindig is, hogy ezek a négylábúak ennyi szeretettel vannak felénk, idegenekhez. Egy hétnél tovább ugyanis nem tartózkodnak nálunk, csak ritkán. Alig tértem észhez Delilah határozott kijelentésétől. - Micsoda?
- Segítségre van szükségünk - csókolta homlokon Jonah-t, aki mindeddig édesen szuszogott a mellkasomon. Némi felháborodással a hangomban szólaltam meg úgy, hogy a baba ne ébredjen fel. - De semmit se tudsz róla!
- Ahogy te sem - tűnt el a melléképületben. Lehunytam a szemem és hangosan kifújtam a levegőt. Del-nek igaza van. Mégis annyira idegesít s nyugtalanít a tudat, hogy egy katona fog itt dolgozni. Akaratlanul is Louis-t fogja majd az eszembe juttatni, amit végképp nem akarok.
Végső elkeseredésemben felhívtam a legjobb barátomat, Liam-t. Ő tudta, mit kell ilyenkor mondani. A legrosszabb időszakomban rá és persze a nővéremre számíthattam. Csak reménykedem benne, hogy most is a segítségemre lesz.
- Egy óra múlva találkozunk - ezzel bontotta a vonalat. Még szerencse, hogy a nagy bevásárlás alkalmával vettem sört meg jó néhány zacskó nassolni valót.
Amióta Jonah az életem része, a cigizést is lecsökkentettem egy dobozról 7-8 szálra. Li sem láncdohányos, inkább már alkalmi. Egy jó sör vagy bármilyen más alkohol mellé azonban elengedhetetlen kellék. Legalábbis ez a mi meglátásunk.
- Del, Payno nemsokára itt lesz - mondtam a konyhában serénykedő nőnek, akinek felcsillant a szeme. Köztudott, hogy a nővérem és a legjobb haverom nagyon jól kijönnek egymással. A legutóbbi összeröffenésünk után Liam Delilah ágyában kötött ki. Nem fér a fejembe, miért nem jöttek még hivatalosan is össze. Testvérem vállán átdobva karomat néztem a tűzhelyre. - Mi készül éppen, hm?
- Egy kis gombás ravioli, amihez tegnap kaptunk egy üveg fehérbort Maryl gazdájától - bökött fejével az asztal felé. Hümmögve bólintottam egy nagyot. Nem igazán voltam oda az olasz konyháért, de egy jó raviolinak nem tudtam ellenállni. - Figyelnél egy kicsit a tésztára? Át kell öltöznöm.**
Mosolyogva megráztam a fejem. Kár volt említenem Liam érkezését. Szerintem, Li akkor is ágyba vinné Del-t, ha egy szakadt pólóban és melegítőben lenne. Mindegy. Ők tudják, mit akarnak.

* A filmben Beth nagymamája a Wall Street-t említi.
** Delilah ruha összeállítása itt megtekinthető.

Sziasztok!
Meg is érkeztem a folytatással, amit félve írtam meg... Péntek óta rosszalkodik a netem, így néha csak a filmet tudtam memorizálni és nem a fejezetet írni :3 Üdvözöljük Liam-t, aki nem volt benne eredetileg a filmben meg szerintem a könyvben sem - hogy is lehetett volna :P :) Köszönöm az előző fejezethez érkezett 9! kommentárt - Balipap Vivi, Körmöczy Kinga, BellaLili, Hegedűs Réka Laura, Roni, Timbókovics Viki, Horváth Vanda, E és hermelin817 ♥ - és a 6 pipát ♥! Nem is tudjátok elképzelni, mennyit jelent nekem mindez ♥! Köszönöm, nagyon hálás vagyok ♥! További szép vasárnap délutánt és kitartást a jövő héthez ♥! Pusszpáá evribádii,
Macy

2016. 02. 21.

Hatodik fejezet

Először azt sem tudtam, mit mondhatnék. Zavarban éreztem magam. Hogy a fenébe ne lettem volna abban. Nem minden nap találkozik az ember ilyen dögös férfivel.
- Tulajdonképpen, hozzád jöttem. Tudod, ezt találtam... - léptem a papírokkal teli pulthoz, majd az eddig szorongatott pénztárcában kezdtem el kutatni. Pechemre, sehol sem találtam a Zayn-ről készült képet. - Itt volt...
- Ó, a hirdetés! Hát persze! - rakott elém egy jelentkezési lapot és egy tollat. - Oké, figyelj... Nem tudok sokat fizetni. Öhm, főleg sétáltatás, etetés, ketrectakarítás... Heti 6 nap, Colin-t is szívesen látjuk és... Csak kisegítőt keresünk. Ez segédmunka.
Gyorsan végigfuttattam a tekintetem a papíron, aztán felnéztem az engem fürkésző férfire. Pár másodpercig szótlanul figyeltük egymást.
- Adnál egy tollat? - kérdeztem végül. Mosolyogva a kezembe nyomott egyet, én pedig elkezdtem kitölteni a jelentkezési ívet. Zayn némi hezitálást követően megszólított. - Colin-n kívül más kutyákkal is foglalkoztál?
- Igen - bólintottam magától értetődően. A férfi felvonta a szemöldökét. Hát persze. Nyilván nem rí le rólam, hogy évekig az életemmel játszottam a világ háborús övezeteiben. - Bombakeresőkkel.
- Á, szóval akkor zsaru vagy? - tűnődött, mire megráztam a fejem. Oké, most már tényleg összezavarom szegényt. Annyira lelkes, hogy talált valakit a munkára... Egy titokzatos és fülig szerelmes, meleg tengerészgyalogost. - Katona.
Vonásai elkomorultak. Egyig pillanatról a másikra vált komorrá és hideggé körülöttünk a levegő. Colin is kíváncsian figyelt minket, aki időközben lefeküdt mellettem.
- Figyelj csak, ezt nem kell kitöltened. Csak add meg a telefonszámodat és majd értesítelek - fordított hátat és pakolászni kezdett az iratoknál. A tollat letéve halkan megszólaltam. - Nem hiszem, hogy sok jelentkező lenne és én...
- Miért autózik el valaki Mullingar-ból idáig, hogy egy kennelben dolgozzon? - kérdezte értetlenkedve. Megrántottam a vállam. - Nem tudom. Szeretek utazni. Ha van egy működőképes kocsid és egy jó útitárs, akkor nincs semmi probléma.
Megpróbáltam lazán viselkedni és úgy éreztem, sikerült is. Zayn azonban cseppet sem volt elragadtatva az indokomtól.
- Bocsánat, mindjárt jövök - hagyott ott csapot-papot s mire észbe kaptam, egyedül maradtam Colin-nal. Mi rosszat mondhattam?

Kavarogtak a gondolataim. Már-már gyomorforgató volt. Azt sem tudtam, mi tévő legyek. Nővérem keresésére indulva hagytam faképnél Niall-t. Annyira naiv... Azt hitte, hogy beveszem a kis meséjét. Még hogy azért jött Írországból egészen Bradford-ig, mert szeret utazni. Ja, én meg a Marsról származom és feltett célom, hogy elpusztítsam az emberiséget. Agyrém.
- Delilah, Jonah megkapta a vitaminjait? - ugrottam át a kiképzőpálya magasnak egyáltalán nem nevezhető kerítését. Del éppen egy fajtiszta rottweilert próbált meg rábírni az egyik akadály teljesítésére. Mi tagadás, Dylan rendkívül makacs egy jószág. A gazdája is pontosan ugyanilyen. Tökéletesen kiegészítik egymást. Testvérem elengedve a pórázt hagyta futni a kutyát, aki kedvére borítgatta felfelé a bójákat. Nevetve megráztam a fejem. - Igen, úgy fél órája. Mi történt?
- Egy srác jelentkezett a munkára. Nem tudom lekoptatni - néztünk egy emberként az iroda ajtaja felé. Niall a küszöbön állva próbálta a helyére illeszteni a csatorna leesni készülő darabját. Delilah oldalra döntött fejjel méregetni kezdte a szőkeséget. - Rendesnek látszik.
- Szeretek utazni címszó alatt autókázott el ide, Írországból - suttogtam idegesen. Nővérkém felvonta a szemöldökét. - És?
- Mondd, hogy már felvettünk valakit - könyörögtem, miközben a csatornadarabbal bűvészkedő szöszit figyeltem. El kell ismerni, nem néz ki rosszul. Sőt. Del értetlenkedve széttárta karjait. - De miért én? Mondd meg te! Te akarod lekoptatni.
- Fel akarsz venni egy őrültet? - kérdeztem közelebb hajolva a nőhöz, aki megforgatta a szemeit. Hálásan egy puszit nyomtam az arcára és Dylan után eredtem. Valamivel kondiban kell tartanom magam és erre a célra megfelel egy kis kutyakergetés.
Legalább ez az eleven rottweiler eltereli a gondolataimat egy kis időre.

Sziasztok!
Két vers tanulása között megérkeztem a folytatással, ami megint csak rövidke lett :3 Sajnálom :3 Köszönöm az előző fejezethez érkezett 4 kommentárt - Timbókovics Viki, Roni, E és Horváth Vanda ♥ -, az 5 pipát és a 12 feliratkozót ♥! Nagyon örülök, hogy ennyire tetszik a történet :) Remélem, a továbbiakban sem változik majd a véleményetek ;)! További szép délutánt és kitartást a jövő héthez ♥! Pusszpáá evribádii,
Macy

2016. 02. 13.

Ötödik fejezet

Magamhoz képest kifejezetten későn és ami a legmeglepőbb, kipihenten ébredtem fel. Miután lezuhanyoztam, összepakoltam a dolgaimat és a bőröndömmel együtt lementem a konyhába. Theo egyből felém kapta a fejét; szemei elkerekedtek, amikor észrevette a bőröndöt.
- Elmész? - kérdezte kétségbeesetten, miközben leültem mellé és egy puszit leheltem a hajába. Aprót bólintottam, mire lebiggyesztette ajkait. - Miért?
- Találkoznom kell valakivel, de sajnos nem Írországban lakik. Nemsokára indulok is - magyaráztam, majd nekiláttam az evésnek. Denise csendben figyelt minket a konyhapultnak dőlve. - Greg hol van?
- Felkészíti a kocsidat az útra - mondta sógornőm el-elcsukló hangon. Számat megtörölve álltam fel a helyemről s mentem oda hozzá, hogy megölelhessem. Arcát a nyakamba fúrva nyelte el feltörni készülő sírását. Hangosan kifújtam az eddig visszatartott levegőt. - Még csak most kaptunk vissza, Ni.
- Tudom, de muszáj találkoznom Vele - suttogtam remegő szájjal, miközben elhúzódtam a nőtől és az unokaöcsémre néztem. Vöröslő szemekkel, szipogva harapdálta alsó ajkát. Felé nyújtottam a kezem, mire nagyjából megtörölgette az arcát és odajött hozzánk. Felkaptam az ölembe és szorosan magamhoz öleltem. - Nem leszek sokáig távol, ígérem.

Körülbelül egy óra múlva már úton voltam öreg barátommal, Colin-nal. Nem volt szívem otthagyni Mullingar-ban, így is rengeteg időt töltöttünk külön egymástól. Hálát adtam a Mindenhatónak, amiért vége lett a szolgálatomnak. Egy-két évig még bírtam volna, tovább azonban már nem. Számtalan jó és rossz dolog történt velem a seregben, de a család mindennél fontosabb számomra.
Az éjszakát egy motelben töltöttük, immáron Bradford-ban. Mindössze 6 óra autóút volt az angliai kisváros. Colin azonnal megtámadta az egyik fotelt, miután elfoglaltuk a kivett szobát. A több órás vezetéstől elgémberedett tagjaimnak áldás volt a forró fürdő, amit közel fél órán át élvezhettem.
- Meghoztam a vacsorát és a kutyusnak kért konzervet meg a tálkákat. Remélem, szereti a marhahúsos kutyakaját - nyitott be a motel portása nem sokkal azután, hogy magamra vettem egy bokszert meg pólót. Hálám jeléül néhány fontot a kezébe nyomtam és rámosolyogtam. - Köszönöm. További jó pihenést!
Biccentettem egyet s miután megetetettem Colin-t, én is falatozni kezdtem. A seregben kapott kosztnál százszorta jobb volt, de Denise ételeit nem múlta felül. Jóllakottan nyúltam végig az ágyon, aztán bekapcsoltam a tv-t. A hírekről és a háborús dolgokkal foglalkozó csatornákról azonnal elkapcsoltam, inkább meséket néztem vagy elmerültem a zenecsatornákban. Úgy aludtam el, hogy ki sem kapcsoltam a készüléket.

Hajnalban tovább indultunk, frissen és üdén. Már amennyire egy útszéli motelben meglehet azt tenni, hogy az ember jól kipihenje magát. A városba érve utánaérdeklődtem, merre találom pontosan a kutyakiképzőt. A kormányon dobolva az ütemet fordultam a földútra, ami a keresett kennel felé vitt. Negyed óra múlva leparkoltam kétszintes, hatalmas kerttel és melléképülettel körülvett háznál.
- Gyere! - intettem Colin-nak, majd bementünk az udvarba. Egy lelket sem láttam sehol. Vállamat megrántva merészkedtem beljebb; fülemet vízcsobogás csapta meg, ami a melléképület felől jött. Lépteimet megszaporázva indultam el a hang irányába, nyomomban a kutyámmal. Lenéztem a farkát csóváló állatra, ám rám se hederített. Eszeveszett futásba az épület másik felében lévő alak felé, aki éppen akkor zárta el a csapot s kapta tekintetét a felé igyekvő Colin-ra. Mielőtt az fellökhette volna, a férfi leguggolt hozzá és megsimogatta a jószágot. - Hát te?
- Ne haragudj! Kissé virgonc - mondtam idegesen, miközben odamentem hozzájuk. Kis híján dobtam egy hátast, amikor felismertem az illetőt. Ő az. Akiért elhagytam a családom. - Colin, viselkedj!
- Semmi baj. Nagyon aranyos és barátságos - mosolygott, amitől nagyot dobbant a szívem. Amint felegyenesedett, leporolta a kezeit és jobbját felém nyújtotta. - Zayn vagyok.
- Niall - sóhajtottam, mint aki lefutotta a maratont. Kissé hosszúra nyúlt kézfogásunkat én szakítottam meg. Pénztárcámat a hátsó zsebemből előhalászva szólaltam meg néhány perc múlva. - Szóval... Öhm, azért jöttem...
Mondandómat Zayn telefonja szakította meg, amit szabadkozva fel is vett. Miközben beszélt, felém intett, hogy kövessem. Egy irodaszerűségbe mentünk, ahol különböző képek és újságcikkrészletek kaptak helyet a falon. A polcokon könyvek és irattárolók sorakoztak, betűrendbe sorolva. Rendkívül precíz. Mire észbe kaptam, már felém intézte szavait.
- Úgy vettem észre, hogy Colin-t nem kell tanítani, szóval biztosan a kennelbe hoztad - próbált következtetni. Nemlegesen megráztam a fejem. Hogy fogok én kijönni ebből, te jó ég. - Nem, nem igazán. Csak nemrég érkeztem haza.
- Honnan? - érdeklődött kíváncsian.
- Mullingar-ból - motyogtam. Esküszöm, rosszabb, mint egy vallatás. Zayn felvonta a szemöldökét. - Miért jöttél Bradford-ba?
- Ez egy hosszú történet. Őszintén, azt sem tudom, hogy kezdjem... - folytattam volna, de a szavamba vágott. Egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni. Nyakán kidudorodtak az erek, csokoládébarna tekintete pedig kétségbeesetten csillogott. - Jaj! Ne haragudj! Semmi közöm hozzá, sajnálom... Miben segíthetek?

Sziasztok!
Megérkeztem, ahogy azt a csoportban ígértem :) Kezdenek beindulni lassacskán az események, aminek remélem, örültök :) Köszönöm az előző fejezethez érkezett 6 kommentárt - Roni, Balipap Vivi, Dorothe Horan, Körmöczy Kinga, Szász Bogi és BellaLili ♥ -, a 3 pipát és a 11 feliratkozót ♥! Nagyon örülök, hogy ennyire tetszik a történet ♥! Remélem, a továbbiakban is velem tartotok :)! További szép estét, kellemes hétvégét és kitartást a jövő héthez ♥! Pusszpáá evribádii,
Macy

2016. 02. 01.

Negyedik fejezet

Egy szem hunyásnyit se aludtam az éjjel. Rémálmok gyötörtek, lassan már két teljes éve. A seregben foglalkozott velünk pszichológus, ennek ellenére képtelen voltam legyőzni a negatív és fájó gondolatokat, amik megkeserítették a mindennapjaimat.
- Hogy-hogy ilyen korán? - termett mellettem Denise, egy bögrével a kezében. Kint ültem a hintaágyon s a napfelkeltét figyeltem. Csaknem minden bevetés után ezt tettem, ha már nem tudtam aludni. Sógornőm törökülésbe fészkelve magát és felsóhajtott. Felvont szemöldökkel felé fordítottam a fejem. - Látom, hogy valami nem stimmel veled.
- Ennyire átlátható vagyok? - suttogtam magam elé, miközben hátradőltem. Denise hümmögött egyet. - Állandó rémálmaim vannak, megrezzenek minden apró pukkanástól vagy sikolytól, amit a tévében vagy az utcán hallok. Ezért utáltam meg a videojátékokat is.
- Greg említette a hazatérésed előtt, hogy pszichológushoz jártatok a bajtársakkal... Hogy könnyebb legyen egy-egy bevetés, ha netalántán elvesztenétek egy társatokat - aprót bólintottam. Akaratlanul is Victor jutott az eszembe. Rengeteg tervünk volt a jövőre nézve. Segélyszervezeteknél akartunk önkénteskedni, ezáltal bejárhattuk volna a világot. A zenélés is felmerült. Szomorúan elmosolyodtam. - Ismerek egy nagyon jó szakembert Londonban. Ha szeretnéd, kérhetek időpontot.
- Már annyi mindent tettetek értem, de azért köszönöm - nyomtam az arcára egy puszit s ásítottam egy nagyot. Denise felkuncogott. Fejemet megrázva álltam fel a helyemről. - Azt hiszem, alszom egy keveset. Ha tudok.
Sógornőm biccentett egyet, majd belekortyolt a kávéjába és hátradőlve élvezte a még gyér napsütést.

***

A délután és az este nagy részét a közösségi oldalakon töltöttem, hogy rátaláljak arra a férfire, akinek a képét már jó ideje magamnál őriztem. Felvettem a kapcsolatot néhány régi haverommal is, hátha sikerrel járok. Természetesen a fiúk nem voltak valami segítőkészek, de a lányok... Egy emberként rohamoztak meg üzenetekkel, merre is találom a titokzatos őrangyalt. 
- Zayn Malik, Bradford - mantráztam, miközben lekocogtam a konyhába. Greg az unokaöcsémmel játszott, Denise pedig a vacsorával foglalatoskodott. Sietősen leültem az asztalhoz és hangosan kifújtam a levegőt, mire az összes szempár rám szegeződött. - Szükségem lenne egy autóra. Sürgősen Angliába kell utaznom.
- Mi? Miért? Csak nem a pszichológus miatt? - törölte meg kezeit sógornőm, miután kikapcsolta a tűzhelyet. Hevesen megráztam a fejem. Kíváncsian felvonta a szemöldökét. - Akkor? Niall, ne csináld ezt!
- Találkoznom kell valakivel, csupán erről van szó - nyugtattam meg, miközben megterítettem. Theo azonnal az ölembe mászott s hatalmas, kék szemeivel felnézett rám. Mosolyogva magamhoz öleltem a kisfiút. Karjaival megpróbálta körbefonni a derekam, ám mivel nem járt túl sok sikerrel, így csak belekapaszkodott a felsőmbe. - Lefekvés előtt szeretnéd, hogy olvassak neked mesét?
- Énekelj mese helyett, jó? - mormolta pólómba, mire kérdően néztem a bátyámra. Biztosan ő kotyogta el Theo-nak, hogy néha szoktam zenélni. Mivel nem válaszoltam, kiskutyaszemekkel méregetni kezdte arcom. Tudtam, hogy nincs menekvés. - Apának van gitárja is. 
- Ahj, oké - borzoltam össze szőke tincset, amit örömteli kacagással fogadott. Greg csak mosolyogva megrázta a fejét, aztán feleségét maga mellé invitálva nekiláttunk az evésnek. Unokaöcsém izgatottan izgett-mozgott az ölemben, pedig az anyukája nemegyszer rászólt, hogy viselkedjen. Nagyot nyelve az almalevemből intettem le a nőt. - Hagyd csak, Denise! Nemsokára úgy le fog fáradni, hogy másnap reggelig a hangját nem halljuk. Igaz, Theo?
- Ühhüm - helyeselt teleszájjal, amit szülei nem igazán díjaztak. Miután befejeztük a vacsorát, a kis srác leugrott az ölemből és a kezemért nyúlt. Felvontam a szemöldököm. - Játsszunk Colin-nal!
Körülbelül két órán át kergetőztünk és fetrengtünk a fűben, mint ahogy azt előző este tettük. Theo egy idő után kis híján elaludt a gyepen, így felkaptam törékeny testét és öreg cimborámmal az élen felmentünk az emeletre. Amint lefürdettem a fiút, én is lezuhanyoztam. Mivel még szerettem volna pár szót váltani a bátyámékkal, ezért csak leültem Theo ágyának a szélére s kíséret nélkül énekelni kezdtem.
- Aludj jól, prücsök! - pusziltam meg a homlokát, aztán lekapcsoltam az éjjeli lámpát és lementem a nappaliba. Testvérem és felesége is már az igazak álmát aludta, így kikapcsoltam a tv-t és rájuk terítettem egy pokrócot. Kissé csalódottan felsóhajtottam. - Jót beszélgettünk.
Egész éjszaka azon gondolkodtam, mit fogok majd mondani, ha találkozom Zayn-nel. Azzal biztosan nem támadhatom le, hogy  Szia! Megtaláltam a rólad készült fényképet, miután agyonlőtték Louis-t. Lenne kedved velem vacsorázni annak öröméül, hogy nem nyírtak ki a hazatérésem előtt?”. Valami ésszerűbbet sürgősen ki kell találnom, mielőtt útnak indulok.

Sziasztok!
A csoportban megemlítettem már, hogy kissé elvitte csöppnyi eszemet az első világháború, ezért sikerült csak ma befejezni a fejezetet :3 Köszönöm az előző részhez 3 kommentárt - Balipap Vivi, Dorothe Horan és Roni ♥ - a 2 pipát és a 6 feliratkozót ♥! Ha nem is ezen a hét végén, akkor a jövő héten hozom a folytatást :) Írjatok és pipáljatok bátran ;)! További szép estét és kitartást a héthez ♥! Pusszpáá evribádii,
Macy

2016. 01. 15.

Harmadik fejezet

Nyolc hónappal később...

Hazaindulás. Szokatlan és rendkívül furcsa arra gondolni, hogy hosszú idő után újra találkozhatom a családommal. Nagyon hiányzik már Mullingar. El sem tudom mondani, mennyire.
- Innen csókoltatom az őrangyalod, öreg! Egy főnyeremény! - szólalt meg a kocsi hátuljából Victor, az én legjobb haverom és társam. Tekintetem végig az úton tartva nevettem fel. Igaz, nem sok mindent láttam, mivel a konvoj felkavarta a homokot. Biztonságunk érdekében végig védőfelszerelésben jártunk-keltünk, így ez most sem volt másképp. Hála az égnek, már nem sokáig kellett nyomorogni a golyóállómellényben és a töltényekkel teli övben. A sisakról nem is beszélve. - Most komolyan, majd keresd meg azt a srácot! Meg kell köszönnöd neki. Ha ő nincs, már nem élnél!
A táskámból elővéve lepillantottam a képre, ami mosolyt csalt az arcomra. Az elmúlt hetekben már sokadjára.
- Hívd meg a nevemben egy sörre, oké? - kérdezte fülig érő vigyorral Victor, mire hátranéztem rá. - Azért élek, mert utánad mentem, te barom!
- Egyszerűen csak mázlink volt és ennyi! - mondtam mosolyogva, a fekete fiú pedig felhorkantott. Összehúztam a szemöldököm. - Egy szart! Nincsenek ilyen véletlenek. Megmentett, hazamegyünk!
- Victor, nem vagy normális! - igazítottam meg a sisakomat. Az előttem haladó autók hirtelen gyorsítottak a tempón, így én is rátapostam a gázra.
- Lógsz a srácnak! Sokkal! - húzta az arcára a maszkját és felállt, hogy ellenőrizze a környéket. Észhez sem tértem rövid beszélgetésünkből, hangos robajjal érkeztek a lövések a konvojra. Victor szörnyethalt; holteste a cuccaira zuhant. A robbanás hatására minden egyes érzékszervem eltompult, teljesen lezsibbadtam s alig éreztem valamit. Pusztán csak ürességet, amit Victor halála okozott.

Késő este érkeztem a Heathrow reptérre, ahol már vártak rám. Anya azonnal a nyakamba ugrott, apa és Gregék pedig könnyeikkel küszködve figyeltek minket.
- Annyira hiányoztál, kicsim! - csókolta körbe arcomat anyu, amit jó szoros öleléssel viszonoztam. Miután kellően megszorongatott, egy kicsit eltolt magától és alaposan végigmért. - Rengeteget fogytál, de karcolásmentes vagy. Legalábbis remélem.
- Jól vagyok, ne aggódj! A súlyvesztés pedig teljesen normális, nem egy ötcsillagos szállodában étkeztünk esténként - próbáltam elviccelni, de tudtam, hogy ezzel csak ártok. Anyu szúrós szemekkel megrázta a fejét. Fáradtan felsóhajtottam. - Menjünk, a többieket sem akarom ölelés nélkül hagyni!
Denise, a bátyám felesége szipogva karolta át szabad karjával a nyakamat és egy hatalmas puszit lehelt az arcomra. Theo zavartan pislogva nézte anyukáját. Hát persze, hogy zavart volt... Az első szülinapja óta nem találkoztunk, azóta pedig már 2 év eltelt. 
- Manó, öleld meg Niall nagybácsit! Tudom, nagyon régen találkoztatok, de biztosan emlékszel még rá - mondta a kisfiúnak, aki hevesen bólogatott és már nyújtotta is felém karjait. Kuncogva vettem át Theo-t. Arcát a nyakamba fúrta és szorosan körém fonta végtagjait. Sokáig álltunk így, a parkolóban. Denise megsimogatta a fia hátát, aki álmosan pislogva az anyukája felé sandított. - Ma este alszotok együtt?
- Igen! - vigyorodott el a legfiatalabbik Horan, mire mindannyian felnevettünk. Amint bepakoltuk a csomagokat apáék kocsijába, beültünk és meg sem álltunk hazáig. Unokaöcsém végig az ölemben ült s egyre laposabbakat pislogott. Egy nagyobb ásításnál felnézett rám. - Álmos vagyok.
- Nemsokára alszunk, jó? Előtte eszünk és lefürdünk - cirógattam meg arcát, amit lehunyt szemmel fogadott. 

Azt hittem, menten lefordulok a székről a sok-sok finomságtól, amit a sógornőm és anya készített hazatérésem alkalmából. Kicsit szomorú voltam, amiért Theo nem tartott velünk. Mielőtt lefeküdt, megbeszéltük, hogy olvasok neki egy mesét. 
A vacsorát és egy rövidke élménybeszámolót követően kisurrantam a kertbe, ahol az én négylábú barátom, Colin csaholt vidáman, amikor meglátott. Olyan hévvel ugrott rám, hogy elterültünk a fűben. 
- Jé, még emlékszel rám - túrtam boldogan a szőrébe. Colin körbeszaglászott s alaposan körbenyalt, majd a házához szaladt és egy mini focilabdával tért vissza. Elmosolyodtam. - Játszani akarsz? Ilyenkor?
Válasza egy hangos vakkantás volt, amire nem tudtam nemet mondani. Csaknem fél órán át játszottunk a csillagos ég alatt. A többiek már rég hetedhét országon jártak az álmok világában.
- Ni! - jelent meg az ajtóban Theo, egy plüssnyulat szorongatva. A vidám négylábú odafutott hozzá, a kisfiú pedig mosolyogva megsimogatta a kutyus fejét. A hosszúra sikeredett köszönés után a szöszke fiúcska rám pillantott és felém nyújtotta szabad kezét. - Gyere velem aludni, jó?
- Megyek - vettem karjaimba az unokaöcsémet s Colin-nal az élen felmentünk az emeletre. Amint letusoltam, felkaptam egy trikót meg egy bokszert, majd bebújtam az ágyba Theo mellé. A mesekönyv az éjjeliszekrényre volt készítve. - Olvassak mesét vagy már anyáék megelőztek engem?
- Apa megvárt - ásított és közelebb férkőzött hozzám.
Amint kiválasztottam a történetet, hátamat az ágytámlának döntöttem s nekiláttam az olvasásnak. Theo sokáig figyelmesen hallgatott, aztán már csak az egyenletes szuszogást lehetett hallani a szobában. Elmosolyodva raktam le a szőnyegre a vaskos kötetet. Mielőtt én is elaludtam volna, még ránéztem az egyik fotelben fekvő kutyára. Nyugodtság töltött el, amiért végre itthon lehettem.
Megpróbáltam nem a napokban történetekre gondolni alvás közben, ám bármennyire is a szép dolgokra koncentráltam, akaratlanul is felrémlett előttem, mi történt Tomlinson őrmesterrel és Victorral.

Sziasztok!
Itt is lennék a soron következő fejezettel :) A továbbiakban kezd beindulni igazán a történet ;) Köszönöm az előző részhez érkezett 3 kommentárt - Balipap Vivi, Dorothe Horan és Varga Dóra ♥ - és az 1 pipát ♥! Írjatok és pipáljatok bátran, nem harapok érte :) Várok szívesen mindenkit a csoportba is, ahol jelezni szoktam például az új fejezetet vagy szimplán csak beszélgetésre hívom a társaságot ;) További szép estét és jó hétvégét kívánok ♥! Pusszpáá evribádii,
Macy